Gazdag, szép őszi hetek vannak Erdély felfedezői mögött. Jólesik visszapillantani rájuk.

Már a nyári sárospataki táborban meghívást kaptunk egy évfordulós ünnepségre. 30 évvel ezelőtt ugyanis néhány lelkes pedagógus megalapította a Magyarország Felfedezői Szövetséget, azt a gyermekszervezetet, melynek alapgondolata a szülőföld és a történelem megismerése játékos formában, erősítve ezáltal a szülőföldhöz való ragaszkodást, nemzeti öntudatot. Ehhez a Szövetséghez tartozunk mi is, Erdély felfedezői: Kibéd, Sóvárad, Makfalva, Hármasfalu csapatai.

Nagy izgalommal készültünk erre az alkalomra, melyre szeptember 21-én került sor a Budapest melletti Üllőn. Hosszú út várt ránk, a határőrök meg is kérdezték, érdemes-e ekkora utat megtenni egyetlen nap miatt. Érdemes volt, ez számunkra vitathatatlan. Szerencsére az utazáshoz támogatást kaptunk Makfalva Polgármesteri Hivatalától: rendelkezésünkre bocsátották a község mikrobuszát. Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani érte. Enélkül nem biztos, hogy el tudtunk volna utazni az ünnepségre. Egy kisautóval jöttek a kibédi és sóváradi csapatok képviselői is, így összesen 13 személy képviselte a négy erdélyi csapatot.

Az évfordulós ünnepség egyszerre volt felemelő és megható, egyszerre folytak az öröm, a meghatottság és a bánat könnyei. Örömkönnyek hulltak a találkozásnál, sokáig öleltük egymást: felvidékiek, anyaországiak és mi, erdélyiek .A Szövetség vezetői szép programmal készültek. A Szövetség elnöke, Morvai Richárd és az egyik alapító tag, Baksa Brigitta meleg szavakkal köszöntöttek, majd elkezdődött a Pro Partia Kollégium, ahol minden csapatvezető beszámolt csapata otthoni tevékenységéről, sikereiről, nehézségeiről. Ezután következett az ünnepség egyik legmeghatóbb pillanata: minden felnőtt- és ifivezető, régi táborozó, aki most a hívó szóra eljött találkozni és emlékezni, elmondta, mit adott számára ez a Szövetség annyi év alatt. Könny gyűlt a szemünkbe, ahogy hallgattuk a régiek és újak, felnőttek, fiatalok és gyerekek őszinte vallomásait, ahogy elcsukló hangon beszéltek az emlékekről, életre szóló barátságokról, és arról, hogy a Szövetségben eltöltött évek tették őket felelősségteljes emberré és magyarrá.

A bánat könnyei a gyömrői református temetőben hulltak, ahol a Szövetség megálmodójának, alapítójának és haláláig elnökének, Rakó Józsefnek, mindenki Jóska bácsijának a sírja fölött álltunk. Tisztelettel hajtottunk fejet, és helyeztük el a koszorút egy olyan embernek a sírján, aki kiváló pedagógusként sok-sok évig példát mutatott nekünk abban, hogyan kell a legkisebb jót is megkeresni a gyermekben, az emberben. Megtanított arra, milyen fontos szülőföldünk, hagyományaink, történelmünk megismerése. Mintha a síron túlról is üzenné:

„Vigyázz a szülőföldre,
mert ez az egyetlen
kincs, amit az élet
adhatott:
-bölcsőt, anyanyelvet,
emberi tartást.” (Mécs László)

Másnap ismét könnyek hulltak, ismét a bánat könnyei, hiszen búcsúzni kellett felvidéki és anyaországi barátainktól. Kissé enyhítette szomorúságunkat a remény, hogy nemsokára találkozunk. Hazaérve mindjárt elkezdtük a próbákat, hiszen közeledett október 6., az aradi vértanú emléknapja. A Szent István utódai hagyományőrző csapat nyolc éve alakult, azóta minden évben megemlékezünk október 6-ról, és az ehhez hasonló fontos történelmi eseményekről.


Tesszük ezt azért, mert tudjuk, hogy „egy nép történelmi ismerete, származása és kultúrája nélkül olyan, mint egy fa gyökerek nélkül.” (Bob Marley)

Verses, dalos műsorral készültünk ezúttal is, melyet október 6-án Szentistvánon, a református templomban mutattunk be az istentiszteletet követően. Ezután a Sándor János által faragott kopjafákhoz vonultunk, ahol elhelyeztük az emlékezés és tisztelet koszorúit. „Utódtól fogja hű utód tanulni, Hogyan kell élni, és hogy lehet meghalni” –hangzott el műsorunkban. A költő Palágyi Lajos sorait kiegészíteném: utódtól fogja hű utód tanulni azt is, hogyan kell hőseinek emlékét ápolnia. Ezt szeretném megtanítani gyerekeinknek egy-egy ilyen alkalommal.

Bereczki Erzsébet